IDÉN IS FELTÁRULTAK KŐSZEG REJTETT KINCSEI

Szeptember 17-18-án a "Kulturális Örökség Napjai" rendezvénysorozat keretében megnyíltak Kőszeg rejtett kincsei is. A kétnapos program során több mint 21 ikonikus kőszegi épület várta a kíváncsi látogatókat-felfedezőket.

Az idei évben komoly hangsúlyt kaptak a tematikus előadások is, melyeknek mind központi témája volt Kőszeg illetve egykori neves polgárai. Kiragadott részleteket láthattunk Kőszegen készült filmekből, megismerkedhettünk nem csak Magyarország, de az egész európai kontinens első női színházi rendezőnőjének történetével. Fazekas bemutatót láthattunk és tapasztalhattunk a Lábasházban, ahol egyúttal öreg kőszegi épületek kapuiról-ablakairól készült grafikák kiállítása is megnyílt. Természetesen séták és épületvezetések is helyet kaptak a programban, mind-mind komoly részvételi aránnyal, nagy népszerűségnek örvendve. 

A Kőszegen jelen lévő 4 hitközség (katolikus, evangélikus, református, zsidó) szakrális épületei is megnyíltak. Volt, ahol koncert, másutt épületművészeti előadások, megint máshol a régmúlt elfeledett "kamrái" tárultak fel. Mondhatjuk, hogy mélységből a magasságba vezetett az utunk a Szent Jakab templom főkriptájától egészen az Evangélikus Templom harangtornyáig bezárólag...

Helyenként előzetes regisztráció a részvételi korlátok miatt szükséges volt, ugyanakkor minden program ingyenesen látogatható volt. Köszönet illeti tehát az előadókat-társszervezőket, akik szabadidejüket a kultúra oltárán áldozták mindezt magas színvonalon, nagy odaadással, mindkét napon...

Básthy Béla, Kőszeg Város polgármestere köszönetét fejezte ki az örökség-mentőknek, sok sikert kívánt a további munkákhoz, a szervezőket pedig arra biztatta, hogy az idei tendenciát követve jövőre ha lehetséges, még több rejtett kincset fedjenek fel a lelkes érdeklődők előtt.

A "Csodálatos Magyarország" facebook oldal fényképei IDE kattintva lapozhatóak...

A Kőszegi Jézus Szíve Plébánia facebook oldal fényképei IDE kattintva lapozhatóak...